Állatszobrász alkotónap

A Reca Ceramic alkotótér 2026-ban először fogad résztvevőket egy állatszobrász műhelynapra. Idén lehetőséget adok arra, hogy belépjetek a műhelyembe, és együtt dolgozzunk egy állatszobor megalkotásán.

Itt nem csak tárgyakat készítünk.
Karaktereket formálunk, és megtanulunk térben gondolkodni és alkotni. 
Figyelünk arra, hogyan áll az állat, hogyan tartja a fejét, milyen a teste aránya, és mitől lesz életszerű a mozdulata. Azt keressük, hogyan lehet az agyagból úgy formálni egy állatot, hogy ne csak egy figura, hanem valódi jelenléte legyen, mintha bármelyik pillanatban megmozdulhatna.

Azért, hogy minél többen meg tudjátok élni ezt az élményt, egyszerűbb és összetettebb munkákat is összeállítottam. Így kezdők és gyakorlottabb alkotók is megtalálják benne a saját kihívásukat.  

Reca Alkotónapok: hamarosan újra


Nagy munkában vagyunk. 🤎

Készül az új RECA stúdió az akácosban, a kert végében.

Úgy gondolom, hogy egy művésznek nemcsak az számít, mit alkot, hanem az is, milyen tér veszi körül. Egy hely, ahol jó dolgozni, rengeteg inspirációt ad

Amikor majd eljöttök hozzám, szeretném, ha egy kicsit belecsöppennétek ti is a világomba. Egy kis ház árnyas fákkal, nagy ablakokkal, agyaggal, sok-sok természetes részlettel. Olyan hellyé szeretném formálni, ahol minden ugyanazt a hangulatot meséli, mint a szobraim.

Persze a nagy munka nem az én érdemem, én inkább csak besegítek, ahol tudok. 😊 De jó érzés, hogy a két kezemmel én is hozzátehetek valamit ehhez a helyhez. Ettől is a sajátomnak érzem.


Hol található a műhely?

A várostól 30 percre – a rohanástól fényévekre 

A műhely egy csendes, természetközeli helyen található Budapest és Székesfehérvár között, az erdő közelében – egy olyan térben, ahol könnyű elmélyülni az alkotásban. 

Szeretettel várlak erre a kis létszámú, intenzív alkotónapra, ahol az agyagból nemcsak forma, hanem karakter születik. 

Most nem tudok jönni, de kérek értesítést

A műhelyem nem egy steril stúdió. Inkább egy meleg kuckó. Fontos nekem, hogy amikor belépsz, ne csak egy helyre érkezz meg, hanem egy hangulatba is
Hidegebb napokon begyújtok a kandallóba és tűzropogás mellett alkotunk, jó időben, pedig az erdő illatát engedjük be az ablakon 

Fontos tudnod: két kutya is része ennek a kis közegnek. Ha érzékeny vagy a szőrükre vagy allergiás vagy, sajnos nem tudlak fogadni – ezt nem tudom kizárni.
Viszont ha csak tartasz tőlük, de nyitott vagy, hogy együtt legyünk, el tudom őket különíteni.
De ha szereted a kutyákat… akkor ők lesznek a bónuszterápia.
Csendesek, barátságosak, töltenek.